Tér avató és családi nap

2020 július 4-én családi nappal egybekötve avattuk fel a község központjában található park mellett kialakított teret és a Szomori út megújult szakaszát: az ünnepségen dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője, Murczin Kálmán polgármester és Murczin Szilvia alpolgármester vágta át a nemzeti színű szalagot.

Dr. Völner Pál az átadón többek között arról beszélt, hogy örömteli esemény, amikor egy helyi közösség a kitartása révén megvalósíthat egy fontos projektet. A Magyar Falu Program, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) kapcsán úgy fogalmazott: fontosnak tartják, hogy a legkisebb települések is pályázati lehetőséghez jussanak és azt, hogy élhetőbbé váljanak a falvak. Méltatta Murczin Kálmánt és örül, hogy elkötelezett vezetősége van Máriahalomnak.

A Belügyminisztériumi pályázaton elnyert 12 millió forint támogatásból és némi önkormányzati saját forrásból egy igazi többfunkciós teret hoztunk létre a park mellett. Egyrészt a nagy helynek köszönhetően a buszok is könnyen megfordulhatnak ott, másrészt a térkővel borított területen rendezvényeket is tarthatunk.

Vass József videófelvétele a Családi Napról: